Polikarbonát előtető

Ebben a bejegyzésünkben bővebben beszélünk a polikarbonátból készített előtetőkről. Így a rengeteg információt megpróbáltuk rendszerezni. Rengeteg variációja lehet a polikarbonát előtető-knek. Kezdjük az elején.

  1. Vázszerkezet

Az ilyen megoldással készített előtetők, amik polikarbonát előtető, azok vázát készíthetjük műanyagból is, valamint készülhet alumínium ,szerkezetből is. Ezeknek az anyagoknak a leg pozitívabb része az, hogy ellen áll az időnek. Az említett anyagok, évek múltán sem fognak elváltozni, valamint az alumínium szerkezetből készült vázszerkezet nem rozsdásodik, így nem fognak el vetemülni soha!

A fával szemben ezek a tényezők a legfontosabbak, mivel a fa szerkezetet körülbelül 2 évente kezelni kell a korhadástól. Mivel a korhadás természetes folyamat, így azt megállítani sosem lehet, csak lelassítani, így előbb-utóbb ki kell cserélnünk a szerkezetet. A műanyag vagy alumíniumnak köszönhetően ezt a cserét el lehet kerülni. Röviden ezeknek az anyagoknak a felhasználásával csupán egyszeri költség a polikarbonát előtető készíttetése.

  1. Maga a polikarbonát színe

Itt is mint a vázszerkezetnél, sok-sok variáció közül választhatunk. Ilyenek az áttetsző, bronz, opál(tej) színűek. Mindegyik fajta szűri a napfényt a káros UV sugaraktól. Az áttetsző szín teljes fény áteresztést biztosít, hasonlítva az üveghez. A bronz polikarbonát elemek jellemzője a színe. A bronz polikarbonát modern megjelenést biztosít a polikarbonátnak, teljesen fényáteresztő viszont kis mértékben csökkenti az általa generált hőmérsékletet. Az opál polikarbonát előtető jellemzője az, hogy a fény áteresztése tökéletes, ámbár az emberi szem által nem lehet átlátni rajta. Tökéletes választás egy társasház teraszának fedésére, ahol nem szeretnénk, hogy a szomszédok belássanak a teraszunkra!

  1. Mérete

A polikarbonát előtető fedésének méretei különböző vastagságúak lehetnek. Azok a méretek amikkel készítjük az előtetőinket azok a 16mm, 25mm, 32mm, 40mm. Mindegyik méret különböző jellemzőkkel rendelkezik, így jobb ezekről az értékesítőinktől információt kérni!

  1. Statikai megfelelés

A terasz előtetői, vagy a kocsi beálló teteje lábakon áll mivel statikailag meg kell felelni a követelményeknek. Az alumínium időtálló, a felhasználható anyagok közül a legjobb.

Polikarbonát előtetőteraszfedese pozsony - Polikarbonát előtető

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előtető gyártására ISO minősítéssel rendelkezünk. Amivel biztosítani tudjuk minden általunk gyártott és beszerelt polikarbonát elő tető-nek a minőségét, mivel ezzel a tanúsítvánnyal minden unkafolyamatot ellenőrzünk és csak az előírásoknak megfelelően gyártott elemeket engedjük a következő fázisba!

Különleges igények esetén: edzett üveg, alakos, színek esetében ettől lehet eltérő is, ezért fontos először árajánlatot készíteni.

Cégünk országos lefedettséggel rendelkezik, így az ország bármely pontján vállalunk előtető készítést. Legyen Ön Nírbátortól kezdve Sopronig bárhol, mi elvállaljuk!

A felsorolt előtetők ára ezek miatt pontosan nem behatárolható, minden esetben egyedileg, a megadott paramétereknek megfelelően számoljuk ki. Kérje előzetes árajánlatunkat! Előzetes árajánlatot ide kattintva tud kérni!

Kérjen árajánlatot most, ide kattintva>>